Pi Víz

Víz - A legfontosabb élelmiszerünk:



1 Általános információk a vízről:


Minden élőlény a földön az őstengerből fejlődött, napfény és mágneses energia
hatására sok millió évvel ezelőtt. Az embrió 9 hónapon át egy 1%-os sótartalmú vízben fejlődik (magzatvíz), pont olyanban, mint anno az őstenger volt.
Minden élet legfőbb alapja tehát a viz.
Ebből adódik, hogy a víz egyben az első számú és legfontosabb élelmiszerünk is!


1.1 Mi a víz


A víz több mint sima H2O. A víz a legtöbbet vándorló és a legtitokzatosabb molekulája kék bolygónknak.
Egy vízmolekula két db hidrogén- és egy db oxigénatomból áll. A hidrogénatomok a vízmolekulákkal instabil „hidakat”
képeznek, az úgy nevezett klasztereket. Ezeken a hidakon át továbbítódnak információk és a vízben osztódnak szét.
A fizikai törvények szerint a víznek egy mozgásképtelen, stabil testként kellene viselkednie. Ám ezen hidaknak révén marad a víz folyékony halmazállapotú, s ezért nevezik a vizet folyékony kristálynak is.
Ennek a különös s csodálatos struktúrának köszönhetően a víz képes más anyagok, elemek rezgéseit felvenni, elraktározni s
továbbítani azt.
A víz a jelenlegi tudásunk alapján a legjobb információhordozó közeg!


1.2 A vízkutatás úttörői


- Dr. Wolfgang Ludwig (fizikus)
Ő bizonyította be elsőként, hogy a víz a szennyeződések, s károsító elemek, anyagok eltávolítása után is megtartja azok
elektromagnetikus rezgéseit. A víz emlékezik, memóriája van!

- Dr. Masaru Emoto
A leghíresebb Japán vízkutató. A legmaterialisztikusabb fizikai kísérletek révén bizonyította, hogy a legkülönbfélébb gondolatok, zenék, érzelmek, stb. is képes a vízre hatni, azaz ezen információs memóriájába beírni dolgokat. Ezen behatások a víz lefagyasztása után teljesen különböző kristályszerkezetűre változtatják a vizet. A pozitív gondolatok, érzelmek minden esetben hasonlóan csodaszép szabályos kristályszerkezeteket, míg a negatív dolgok torz alakzatokat eredményeznek! Mindig!
Masaru Emoto szerint a víznek lelke van!



1.3 A víz feladata az emberi szervezetben


A víznek több fontos feladata van az emberi szervezetben, melyek számunkra létfontosságúak:

- Oldószer:
Az emésztés után a felhasználható tápanyagok vizes oldatba kerülnek. Ebben az oldott formájukban juthatnak csak át a bélfalon és szívódhatnak fel a véráramba.
A víz úgynevezett hidroelektrikus energiát termel – mint egy kis vízierőmű.

- A víz szabályozza és tartja fenn az ozmotikus nyomást, mind a sejten belül és kívül.

- A víz szabályozza a testhőmérsékletünket.

- A víz szabályozza elektrolit háztartásunkat is.

- Szállítóanyag:
Víz szállítja a létfontosságú tápanyagokat a sejtjeinkhez, majd a már nemkívánatos salakokanyagokat meg elviszi.
Ilyen létfontosságú anyag az oxigén is, melyet szintén a víz visz oda, majd pedig a széndioxidot elszállítja.

- Tisztítószer:
A víz a már nemkívánatos, kiválasztott salakanyagok elszállítása révén méregtelenít.
S minden anyagcsere folyamatra nagy hatással van.

- Építőanyag:
A test a vizet párnához hasonlatos töltőanyagként is használja, mely formájában szintén minden sejtben megtalálható.


1.4 Az emberi test víztartalma


Egy átlagos 70 kilós felnőtt ember teste kb. 70%-ban szó szerint vízből áll.
A víztartalom azonban függ a zsírtartalomtól, tehát az arány azért picit változhat.
A csecsemőkorban még Te is 95% vízből álltál. Minden csecsemő kb. 95%-a víz.
De az agy víztartalma felnőtt korban is kb. 86%.

Már csak ebből is látszik, hogy mennyire létfontosságú a víz!


1.5 Krónikus dehidratáció tünetei, következményei


Dr. Faridun Bathmangelidj már több mint 30 éve tanulmányozza ezen jelenséget.
Ahogyan, azt már számos egyéb orvos és kutató - ő is is igazolta:
Legtöbbször nem betegek, csupán szomjasak vagyunk!

A vízhiány okozta, azaz vízhiányból eredő betegségek:
- Sejtek kiszáradása, így az öregedési folyamatok felgyorsulása
- Nemkívánatos, káros salakanyagok elszaporodása és lerakódása
- Túlsúly !
- Anyagcsere és szinte minden egyéb létfontosságú testfunkció hatékonyságának csökkenése
- Immunrendszer legyengülése
- Gyomor- bélproblémák (pl. székrekedésnek is ilyen egyszerű az oka, vízhiány)
- Degeneratív betegségek, mint pl. poliarthritisz
- Diabetes mellitus
- Megemelkedett koleszterin szint
- Magas vérnyomás !
- Allergiák, aszthma
- Parkinson- és alzheimer-kór
- Érzelmi problémák, Levertség, Félelemérzet, Depresszió


1.6 Napi Vízszükségelt - Mennyi vizet igyunk naponta?


Ahhoz, hogy a víz rendben elláthassa testünkben minden létfontosságú feladatát, elegendő mennyiségű és minőségű vizet kell innunk. Mennyi a napi vízszükséglet?
A napi szükséget tesestsúly alapján kiszámolható:. 40 ml / kg.
Tehát egy átlagos felnőtt embernek kb. 3 liter vízre van szüksége naponta.
Ez a minimum, az egészséges működéshez. És ez csak a vízre vonatkozik.
Nem kávéra, gyümölcslére, kólára, levesre, energiaitalra, cukros vackokra, sörre, borra, alkoholra stb..hanem vízre és abból is lehetőleg jó minőségűre. A minőség attól függ, hogy mennyire közelíti meg azt az optimális vizet, melyé a testünk átalakítja a vizet, mielőtt a sejtjeinkbe eljuttatná felhasználásra. Érdekes módon a Pi víz pont ilyen víz, mint ami a sejtjeinkben is van. Nem véletlenül hívják a Pi vízet az élet vizének.

A stressz, az elektroszmog és a nikotin is vízhajtó hatással bír, azaz minél több éri ezekből a szervezetünket, annál több vizet szükséges innunk naponta, hogy megfelelően legyen képes működni a testünk.

- Ásványvizek


A csapvíznél sok esetben sokkal jobb, ha valódi ásványvízről van szó, azonban sajnos egyes ásványvizeket sima csapvízzel töltik fel, mint pl. a Naturaqua-t.
S számos esetben a már szervetlen ásványokkal teli víz (kérdéses eredettel) s főleg ha szánsavval dúsított nem képes ellátni eredeti funkcióját, mert már úgymond telített. Valamint a szénsavas dúsítás miatt testünknek eggyel több savval kell megbirkóznia, s a túlsavasodás így is eléggé elterjedt.
Az ásványvizeknél az ásványok egy olyan oldott formában vannak jelen, melyeket szervezetünk csak komoly ergiafelhasználással képes hasznosítani.

- Szénsavmentes ásványvizek


Egy fokkal jobb mint a szénsavas, azonban általában sugárkezeltek, vagy valamilyen mesterséges tartosító anyaggal kezeltek, hogy így hosszabb ideig elálljanak.

Valamint az ásványvízek hátrányai közül szintén nem elhanyagolhatóak:
- A müanyag palackból kioldódnak a hosszú raktározás során nemkívánatos káros anyagok, s a víz rezgését (ahogy a víz memóriájáról korábban olvashattunk) befolyásolják a környező frekvenciák, pl. ha hónapokig áll elektroszmogos környezetben, akkor az már nem az igazi ásványvíz.
- Ha valódi ásványvízről (nem csapvízzel töltött ásványvíznek álcázott átverésről) van szó, akkor is némely ásványvizek még nehézfémekkel is terheltek pl. Volvic – arzén!!

Valamint sajnos már az ásványvizekbe is elkezdték belerakni az agyzsibbasztó idegméreg fluoridot (a csapvízben lévő fluorid sem a természet műve). (Aki netán még nem ismerné, hogy ezzel kapcsolatban milyen egészségre ártalmas átverések vannak, annak ajánlom az igazságot). Jó esetben rá van írva a hátuljára a fluortartalom.


1.7 Milyen a jó ivóvíz?


Amint azt láthattuk nem csupán a víz mennyisége, hanem a minősége is nagyon fontos.
Az igazán jó minőségű egészséges víz kritériumai:

Érés:
A víz az éveken, néha évszázadokon át tartó vándorútja során megtisztul a mérgektől és ezzel párhuzamosan energiával, információval telítődik. Ezalatt soha sem csak egyenes irányban folyik, hanem állandóan kavarog, egészen addig, amíg artézi forrásként ismét a felszínre nem ér.

Tulajdonságai:
· Magas tisztító- és oldó erő
· Magas öntisztító erő
· Kifejlett kristályvonalas szerkezet (azaz "jó memoria")
· Minimális felületi feszültség
· Korlátozatlan ideig eláll

Egy forrás sohasem mészkősödik!
A csapvíz biofizikailag „halott víz”.

Tiszta és mentes a káros és mérgező anyagoktól, azaz nincs a vízben:
- Klór és klórszármazékok (harcigázként használták a 2. világháborúban)
- Agytompító idegméreg flouorid (A patkányméregként is használt anyag elmeszesíti a tobozmirigyet, eltompítja a gondolkodást, intelligenciát, dentális- és csontfluorózist okoz, továbbá rákkeltő is. A vágohídhoz sorban álló állatoknak is adják, mert így békésen nézik végig társaik lemészárlását [nem vadulnak meg mint amúgy] és ők is simán hagyják magukat levágni.
Vajon mit keres a fluorid a csapvízben, fogkrémben, ásványvizekben, sóban...tudd meg az igazságot itt!.)

- Nehézfémek (al, as, hg, cu, cd, pb)
- Gyógyszer- és hormonmaradványok
- Baktériumok, vírusok
- Peszticidek
- Nitrát és nitrit
- Azbesztrostok
- Egyéb káros anyagok


1.8 Ivóvíz szabályzat


Az ivóvíz hivatalos törvényi szabályozása előírja a káros és mérgező anyagok határértékeit.
Először is az még hagyján, hogy azt már nem vizsgálják, hogy a "tisztítás" után, ahogyan és amilyen úton eljut a végfelhasználókhoz a víz, addig milyen és mennyi szennyeződést szed össze, mely anyagok egymással történő kontrahatásai már szintén nem kerülnek vizsgálatra.
Másodszor pedig, ami sokkal lényegesebb: A határértékek nem másak, mint törvényesen elfogadott mérgező anyagok!!!
Csak azért mert egyes mérgek minimális mennyiségben rövidtávon nem, csak hosszútávon jelentkező problémákat okoznak, s ezért ezen minimális mennyiségeket engedélyezik, az nem azt jelenti, hogy hosszútávon olyan egészséges lenne, mintha friss forrásvizet inna az ember, nem pedig a szenyvízzel dúsított duna vizet pl.

Pl. a tisztítást nagyrészt elintézik azzal, hogy sejtgyilkos vegyszerrel kiírtanak belőle minden élőt, ugye a klórról van szó. Azonban a klór káros hatásai nem állnak meg ott, hogy a csapvízből írtják ki a baktériumokat, hanem a klór és klórszármazékok a testben továbbhaladva a szervezetünkben élő hasznos baktériumokat és sejteket is elkezdik szépen pusztítani. Ezzel nagyban legyengítve az immunrendszert és csomó plussz energiát elvonva az energiaháztartásunkból. Rövid távon kis mennyiségű klórtól persze nem lesz nagy bajunk, viszont aki már soksok éve ilyen vizen él, az ne csodálkozzon ha gyenge lesz az immunrendszere.

Nitrát - Nitrit: Nitrát a testünkben nitritté alakul át. A vörösvértestektől oxigént von el, tehát nem túl egészséges.
Határértéke: 50mg/L, de a WHO már évek óta követeli a 10mg/liter alatti értékeket! Itthon mostani értéke: 25mg/L!!

Alumínium: a határérték 0,2mg/L. Az alumínium az agyra fejt ki negatív hatást, melyben olyan degeneratív károsodásokat segít elő mint pl. alzheimer-kór és társai.

Ólom: Vérszegénységet és emésztőrendszeri blokádokat okozhat és képes az izomzatot és az ideg-rendszert is károsítani.

Arról nem is beszélve ugye, hogy a fluoridot mint csonterősítő csodát próbálják beadni, holott agytompító idegméreg.


2 Tisztítási eljárások


A fentiek miatt nagyon fontos, hogy az ivóvíz tisztításra kerüljön.
Csak azért mert valami hivatalosan elfogadott és legális, még nem egyáltalán nem szükségszerűen a legegészségesebb.
A víz tisztításával így kiszűrhetjük a káros és mérgező anyagokat, s megszabadulhatunk a víz kellemetlen szagától,
és rossz ízétől is!



2.1 Desztilláció


Valójában ez az eljárás a egy átlagos család számára, valós víz felhasználásra nem alkalmazható. Egyrészt kb. 1 óra így desztilálni 1 liter vizet (ezért magas áramköltséggel is jár), valamint a desztillált víz igazából már többé nemigen „kelthető életre”.
A tisztítást követően a káros és méreganyagok rezgései továbbra is kimutathatóak, ezért eléggé halott víz.


2.2 Fordított ozmózis


Ez egy elég jó tisztító eljárás. Kiszűrődnek a mérgező anyagok, baktériumok, stb.
Azonban a víz vezető képessége a minimumra csökken, s a pH-értéke pedig enyhén a savas irányba tolódik.
Még így is messze jobb mint a legtöbb ásványvíz, azonban elég drága, nemcsak maga a berendezés, hanem a vízfelhasználás miatt is, mert a fordított ozmózisos szűrés során egy liter víz megtisztításához kb. 3-10 liter víz szükséges!
Önbagában is messze egészségesebb, mint a csapvíz, azonban nem olyan jó, mint amikor a fordított ozmózisos fizet még pi vízzé alakítjuk.


2.3 Membrán / Aktívszén szűrő


A finompórusú szűrőnek és a baktériumszűrő membránnak köszönhetően víz teljesen megtisztulhat a szennyező anyagoktól,
A víz pH-értéke megmarad. A szűrőket fogyasztástól és szennyezettségtől függően rendszeresen cserélni kell.


3 "Halott víz" - "Élő víz" - Életre-keltési eljárás


Ezen eljárás tulajdonképpen a (csap)vizet újrastruktúrálja, azaz nem csak a káros anyagoktól szabadítja meg, de a negatív elektromagnetikus rezgésektől is, melyre emlékszik a víz, mert ahogy fentebb olvashattuk ugye minden víznek memóriája van.
A felületi feszültség csökken s új, jó és pozitív energiával és információval látódik el a víz.


3.1 Kvarckristályok


Pl. rózsakvarc, hegyikristály, ametiszt: újrastruktúrálja a vízmolekulák memóriáját, azaz a vízben rejlő információkat tároló rezgéseket azáltal, hogy átadják saját kristályos struktúráikban hordozott rezgéseiket a víznek.


3.2 Viktor Schauberger-féle


A víz spirálformájú forgatása által szétszedhetőek a vízcsoportok (kluszter-csomók) és a felületi feszültség is csökken.


3.3 Pí - Technológia


Ez tulajdonképpen a víztisztítás és az „életre keltés” kombinációja. A Nikken PiMag pi víz gépben a tisztítás egy mikroszivacsos és egy aktívszén szűrővel történik. Az „életre keltés” pedig részben szintén a többfázisú aktívszén szűrő segítségével történik, mely 2. fázisában a víz átfolyik a megfelelő ásványokon, melyekkel dúsul s, ahol a jó rezgésüket is átveszi, majd a végén a víz magnetizálással szintén további kedvező irányba változik a víz minősége, információs memóriája. Ennek eredményeképpen enyhén lúgo,s tiszta, de a megfelelő ásványokkal és rezgésekkel feltöltött vizet kapunk, azaz Pí-vízet.


4 Pí - Víz


Pi víz jelentése: Az „élet vize”.
Biofizikálisan a testünk sejtjeiben lévő vízzel szinte teljesen megegyezik.
Rendkívüli mértékben biofelvevőképes, enyhén lugos, csekély felületi feszültség, magas öntisztítási képesség, jó rezgések.
Mindezek következtében magasan energetizált azaz „élő”.


5 NIKKEN – PiMag Vízszűrő, s Pi Víz készítő rendszer


A NIKKEN sok évnyi kutatás és tesztelés eredményeként kifejlesztette a PiMag Pi Víz technológiát. Itt az anyagoknak, a természetes ásványoknak és a mágnes-technológiának egy speciális keverékét találjuk, amivel azt a környezetet utánozza le a Nikken, ahol a Pí vizet annak idején felfedezték.


5.1 Tisztítási folyamat


A Mikroszivacs-szűrő kiszűri az összes szennyeződéstegészen 0,1 um nagyságig. Majd ezt követően a víz egy aktívszén / membránblokk szűrőn folyik át, ahol további káros anyagok szűrődnek ki. Az „életre keltés” fázisai pedig a következőek:
- Zeolit fázis: A Zeolit egy természetes ioncserélő, ami kiválasztja a káros mikrokristályokat, mint pl. az arzén, ammonium…
- Visszaadódnak a vízhez a fontos ásványi anyagok biofelvevésre képes formában.
- A nagy vízcsoportok (kluszterek) feltörnek, és kisebbekbe rendeződnek, így a sejtek a vizet sokkal kevesebb energia felhasználásával, sokkal könnyebben képesek felvenni.
- Biokerámiák és megfelelő ásványok segítségével a víz rezgése, memóriája is helyreáll.
Pl. Olyan apró vas-ionok adódnak a vízhez, amik bioenergikus hullámokat képeznek, amelyek a sejtjeink rezgésével azonosak.
Magaslati kristályokkal a víz természetes energiákkal és rezgésekkel van informálva azaz újrastruktúrálva.
- 1200 Gauszos permanens mágnes:
Optimálisan beállítja a víz energiaszintjét az emberi sejtfolyadék energetikájához.
- A NIKKEN PiMag Optimalizáló tovább optimalizálja a vizet, azaz még jobban "életre kelti"::
Ennél a fázisnál még erősebb komplex mágneses mezőket alkalmaz a gép. ( Két egymással ellentétben lévő egyenként 4400 gauszos mágnes.). A Viktor Schauberger-féle spirálforgás segítségével természetes módon töltődik fel oxigénnel a víz (nem pedig valami egyéb vegyianyag segítségével!). További PiMag kreámiák, korall ásványok tovább emelik az energiaszintjét, a víz rezgését, memoriáját. Az optimalizált víz pH értéke mégjobban el van tolva így lugos irányba, mely szintén minden testi folyamatnak még kedvezőbb.

A Nikken Pi víz készülékeiről részletesebb infókat és képeket itt találsz.








Pi Víz
Hogyan készül a csapvíz a dunából?









Azonnal
küldök egy részletes orvosi leírást
az alap pi víz készítő készülékről
,
részletes működéssel és képekkel ha feliratkozol itt!



Pi víz hatása képekben


KeresztNév:
E-mail:
Ezt is írd be:

Adataid biztonságban vannak.
Csak nagyon ritkán küldök már levelet, s leiratkozhatsz bármikor.


 Pi Víz
ÚJ: SZAVAZZ!:
Milyen vizet szoktál inni? Mennyit?
Mennyire ismered a Pi Vizet?